background img
banner

Országos Bajnokságok sorozata

Összesen három korcsoport számára rendeztek kajak-kenu országos bajnokságot a hétvégén. A gyermek, kölyök és serdülő OB-n kilenc fő vett részt a Spartacus versenyzői közül. A bajaiak egy érmet szereztek a megmérettetésen.

Minden hétvégére jut egy-egy országos bajnokság a Spartacus versenyzői számára. A szeniorok kezdték a menetelést, most a kisebbeken volt a sor, majd a következő hétvégén az ifik és az U23-as korosztály következik. A Spartacus egyetlen érmet szerzett a mostani OB-n, a kölyök korcsoportban a fiúk kenu négyese 4000 méteren ezüstérmes lett. A többiek java részt a középmezőnyben zárták a megmérettetésüket.

Komáromi Edit edző, Bajai Spartacus SC

„Erős volt a bajnokság igen, a kajak-kenu az egy nagyon erős sportág, és ennek megfelelően a gyermekeknél is nagyon sok futam volt. Az idén először négy napos volt a verseny.”

Kovács Zoltán kettő tanítványát nevezte a serdülő korosztályba. A tréner elégedett volt a fiúk szereplésével.

Kovács Zoltán edző, Bajai Spartacus SC

„Az elvárás az magas volt. Azt valamilyen szinten sikerült is teljesíteni, mert mind a két versenyző döntőbe jutott. Ami annyit jelent, hogy az Ignác a kajakos mezőnyben hetedik lett 200 méteren, 500-on nyolcadik. A Hajnal Géza pedig a 16 éves korosztályban C1-ben indult, ő pedig nyolcadik helyen ért célba 500 méteren.”

A következő hétvégén majd az ifjúsági és U23-as magyar bajnokságon bizonyíthatnak a bajaiak. Az előzetes esélylatolgatások szerint egy újabb éremszerzés sem lehetetlen.
Bajai Tv

Kapcsólódó témák
Ez is érdekelheti
Hozzászólások